Nagy csuda volt ám, mikor a kis Hegedüs fiú először látta Párizst! Naphosszat az Eiffel Gusztáv tervezte torony körül járkált: belopta magát a szíve közepibe ez a fém-óriás. Esőben, fagyban odajárt.
No persze hamar kiderült, hogy nem is a buta torony tetszik neki oly nagyon, hanem egy kisasszony, azzal rendezvous-zgat ott. Franc se tudja, mit evett a francia libuskán, hacsak nem a mélyen dekoltált mályva-szín ruhácskáját. De hogy alája be nem juthatott, az hétszentség. Egy nagy eső után történt, hogy az ernyőjét himbálva várta a leányzót. Azt beszélik, úgy volt már, hogy mikor a kis Hegedüs hazajön Budapestre, magával szökteti a mademoiselle-t is. Persze mikor táviratozott a kedves papának, az válaszként csak annyit írt, hogy ha magával hozza a kis francia kurvát, ő kitagadja az örökségből.
Hát mikor jön a lány aznap, kiderül, hogy meggondolta magát, nem szökik! És összecsapta a tenyerét a papa válasza hallatán, hogy hát ez nagyszerű, akkor úgyse lett volt a szökésgből semmi. Au revoir-t intett, és ellibegett.
Ezt a búcsúlevelében nem írja le, amit itthon írt, azzal befejezve, hogy ő most visszamegy Párizsba, és agyonlövi a lányt is, magát is, de hát igaz a dolog, mert hát mégiscsak én meséltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése